Idén csak a Parlamenten belül fotózkodott a Fidesz-frakció

politika

A legutóbbi kormányalakítás hagyományával szakítva a Fidesz-KDNP frakció tagjai idén nem a Batthyány-örökmécsesnél találkoztak, hogy onnan vonuljanak át a Parlament épülete elé az alakuló ülés előtt. 

Négy éve még a vonulás után, az épület előtt, a Kossuth téren készült a csoportfotó:

Most viszont csak belső csoportképek készültek:

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA
Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Egy látványos hiányzó az Orbán által leváltott korábbi csúcsminiszter, Lázár János, akit hiába kerestünk, sehogy sem találtunk a fotón. 

1. Simicskó István, lecserélt honvédelmi miniszter 2. Seszták Miklós, lecserélt fejlesztési miniszter. 3. Balog Zoltán, lecserélt Emmi-főnök 4. Farkas Flórián, akit nem cseréltek le 5. Fazekas Sándor, lecserélt agrárminiszter. 6. Lázár János lenne, ha rajta lenne a képen
Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Nem tudni, hogy a kormánypárt képviselői végül miért nem választották a Parlamenthez vonulást idén, az Alkotmány utcában mindenesetre csak néhány tucat tüntető gyűlt össze kedd délelőtt, őket pedig rendőrsorfal választja el a tértől. Nagyobb tüntetést csak délután hatra szerveztek mára. 

Fotó: Halász Júlia / 444

Az alakuló ülés délelőtt tízkor kezdődik, így ma már vonulni a Fidesz-frakció tagjainak nincs nagyon lehetőségük, maximum az ülés után tehetnének ilyesmit.