A G7 ír arról, hogy az Orbán-kormány új fejlesztési minisztere, Bártfai-Mager Andrea fiának a cége 189 millió forintos hitelre kötött szerződést a Bártfai-Mager által felügyelt takarékszektor egyik legjelentősebb szereplőjétől.
A lap korábban arról írt, hogy százmilliós adóhátralékkal eltűnt cégek működtek az új fejlesztési miniszter rózsadombi lakásán. Szinte mindegyik Bártfai-Mager volt férjéhez, Balogh Sándorhoz volt köthető.
Mint most beszámoltak róla, a cikk megjelenésének napján eltűnt Bártfai-Mager neve egy másik rózsadombi lakópark kaputelefonjáról.
Kora délután a Bártfai-Mager felirat még szerepelt a listán, négy órával később azonban már nem volt ott, valaki egyszerűen levágta
– írja a G7.
A cikk kitér arra is, hogy a vállalati hálónak ebbe, a másik háztól másfél kilométerre lévő ingatlanba is több cége van vagy volt bejegyezve, köztük olyan is, amely korábban Bártfai-Mager lakásában székelt. Sőt, a NAV adótartozás-listája alapján ide van bejelentve a cégbirodalom egyik szereplője, Szerbin Judit is, akinek több mint tíz millió forintos adótartozása van.
Ezenfelül Bártfai-Magert nem csak a kapucsengőn szereplő neve kapcsolja a volt férje cégbirodalmához, hanem egy komplex és bizarr hitel is: mint a G7 írja, a leendő miniszter fiának cége tavaly év végén nagyösszegű kölcsönre kötött szerződést az egyik legjelentősebb takarékszövetkezettől.
Bár a vállalkozásnak sem számottevő bevétele, sem értelmezhető vagyona nem volt még 2016 végén, egy évvel később a B3 Takarék mégis 189 millió forintos hitelszerződést írt alá a társasággal.
A szokatlan kölcsönről annak a takarészektornak az egyik legjelentősebb szereplőjével állapodtak meg, mely szektort a kormányzat részéről Bártfai-Mager felügyelte. A leendő miniszter ugyanis 2016 júliusa óta volt a a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos, és így a takarékok integrációjáért is felelt.
A cikk kitér arra is, hogy a kölcsönszerződés annyiban is érdekes, hogy a fedezete két olyan lakás hasznosításából származó bevétel lett, amelyek a rózsadombi lakóparkban vannak.
Tehát nem maguk az ingatlanok fedezik a hitelt, hanem az a bevétel, ami a bérbeadásukból származik. A lakások ugyanis nem Bártfai-Mager fia, hanem az Erste Bank tulajdonában vannak.
Az érintettek a lap beszámolója szerint nem magyarázták meg az ügyletet, Bártfai-Mager Andrea pedig mindössze annyit írt, hogy magáncégek üzleti döntéseihez nincs köze. A G7 több banki szakértőt is megkérdezett arról, hogy mennyire életszerű egy olyan ingatlan bérleti díjára ekkora hitelszerződést kötni, amely nincs is a kérelmező tulajdonában.
Nem meglepő módon a szakértők azt mondták, hogy semennyire, hiszen a hitel mögött nyilvánvalóan nincs megfelelő fedezet. Egy szakértő pedig azt tartotta elképzelhetőnek, hogy egy sokkal komplexebb ügyletről lehet szó, amibe más cégeket is bevonhattak.