Nyolc hónap telt el azóta, hogy kirobbant Hollywood eddigi talán legnagyobb botránya: ekkor jelent meg a cikk a New York Times-ban, melyben több nő, köztük ismert színésznők is azzal vádolták a filmipar egyik legbefolyásosabb emberét, Harvey Weinsteint, hogy szexuálisan zaklatta őket. Az eltelt több mint fél évben, a #MeToo mozgalom eredményeképpen azóta számos bálvány ledőlt, és sok év, és sok nekifutás után végre pont került a Bill Cosby-ügy végére is. A megvádolt férfiak bűnlajstroma nagyon különböző volt, egyesek kolléganőik seggét markolászták, mások viszont konkrét nemi erőszakot követtek el. Igazi megbánás, vezeklés a legtöbb ügyben azóta sem tapasztalható, sőt,
a megvádolt férfiak közül sokan már, ha óvatosan, finoman tapogatózva is, a visszatérésüket készítik elő
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?A Harvey Weinsteint menő producerré tevő színésznő eddig hallgatott. Amit most elmesélt, az Quentin Tarantinóra nézve legalább annyira terhelő: a rendező fojtogatta és leköpte a Kill Bill forgatásán.
Azt követelte a színésznőtől, hogy a Frida című filmben egy nővel legyen közös szexjelenete.
A 80 éves egykori amerikai tévésztárt abban találták bűnösnek, hogy 2004-ben bedrogozott, és megerőszakolt egy nőt.