Roman Polanski perrel fenyegetőzik, mert kirúgták az amerikai filmakadémiáról

külföld

Nem siette el a dolgot az Oscar-díjakat is odaítélő Amerikai Filmakadémia, ami a múlt héten jutott el addig, hogy végre kirúgja tajgai közül Roman Polanskit, az elítélt gyerekerőszakolót. Polanski akkor azt mondta, hogy "váratlanul érte" a döntés.

Azóta már összeszedhette magát meglepetéséből, mert a Hollywood Reporter értesülései szerint ügyvédje levélben követelte az akadémiától a döntés visszavonását. Harland Braun ügyvéd azzal érvel, hogy szerinte az akadémia megsértette a kalifroniai munkajogi szabályokat és saját szabályzatát is, mert nem közölték vele hogy kirúgását tervezik, sem azt, hogy miért, és nem biztosítottak neki lehetőséget a védekezésre.

A Hollywood Reporternek névtelenül nyilatkozó akadémiai források szerint Braun téved, mert az akadémia szabályzata szerint a szervezet kormányzótanácsa kétharmados többségi szavazással bárkit indoklás nélkül eltávolíthat a tagok sorából. (Via Jezebel)