Egy mondat arról, mit kaptunk az elmúlt 24 órában a NER-től

POLITIKA

Az előző részek tartalmából.

Az elmúlt 24 órában kiderült, hogy Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója egy, a részben 80 éves anyósa nevére írt, üzemcsarnoknak kinéző, látszólag ablaktalan házba költözött, de megtudhattuk azt is, hogy a pár év alatt az ország második leggazdagabb emberévé tett felcsúti gázszerelő, Mészáros Lőrinc – aki amúgy épp átveszi az irányítást a veszprémi kézilabdacsapatnál, ahonnan egy éve tettét ki Simicska Lajost – a saját lányát ültette a Mátrai Erőmű felügyelőbizottságának elnöki székébe, és még arra is fény derült, hogy a külügy hívta meg a nemzetbiztonsági átvilágításon megbukott Zaid Naffát a Parlament alakuló ülésére, illetve, hogy csak idén 45 milliárd forintnyi közpénz megy el stadionokra, ráadásul jövőre jön az igazán nagy pénzszórás, miközben a félmilliárdból épített zalakarosi termáltó egyszerűen elfolyt, ma pedig a kormánypropaganda közölte, hogy ősztől egy gigantikus, államtitkoktól duzzadó botrányra lehet számítani.

Hát nem mulatságos?

Ja, és még egy mondat: Németh Szilárd lehet a honvédelmi miniszter helyettese.

Kapcsolódó cikkek

Kubatov Gábor egy üzemcsarnoknak kinéző, látszólag ablaktalan házba költözött

Lehet, hogy nem érheti napfény???

Király András
POLITIKA

Mészáros Lőrinc már a második a 100 leggazdagabb magyar listáján

Csányi vezet, de 280 milliárdos vagyonával Mészáros már megközelíti.

Tbg
gazdaság

Mészáros Lőrinc átveszi az irányítást a veszprémi kézilabdacsapatnál

A milliárdos jobbkeze, Csík Zoltán lett a klub vezérigazgatója.

Haszán Zoltán
sport

Mészáros Lőrinc lánya lett a Mátrai Erőmű felügyelőbizottságának elnöke

Teher alatt nő a pálma: Mészáros Beatrix, az Opus Global Nyrt. igazgatóságának elnöke újabb feladatot kapott édesapjától.

Herczeg Márk
energia

A külügy hívta meg a nemzetbiztonsági átvilágításon megbukott Zaid Naffát a parlament alakuló ülésére

A diplomáciai testület tagjaként ülhetett fel a karzatra Naffa.

Haszán Zoltán
politika

Szerencsére épülnek még stadionok kis hazánkban

Csak idén 45 milliárd állami pénzből. És jövőre jön az igazán nagy falat.

Haszán Zoltán
futball

Elfolyt a víz a zalakarosi termáltóból

Fóliával volt kibélelve a meder, az kiszakadt és a víz már ott sem volt.

Haszán Zoltán
baleset

Magyar Idők: a Gyárfás-ügy egy „egy jóval nagyobb, államtitkoktól duzzadó ügy mellékszála” lehet

A kormánylap szerint a gigantikus botrányt ősztől kezdik vetíteni országszerte.

Rényi Pál Dániel
politika

Németh Szilárd honvédelmi államtitkár lehet

A 24 információi szerint a Fidesz alelnöke lesz Benkő Tibor vezérezredes helyettese.

Horváth Bence
politika