Nem kaptak levelet az elmúlt egy-két hétben a győrújfaluiak, írja a Kisalföld. Egy helyi férfi a lapnak elmondta, hogy
„a faluban élő barátom vállalkozó, elég sok hivatalos iratot kap postán. A feleségének tűnt fel, hogy jó ideje már nem érkeznek levelek, üres a postaláda. Bementek a helyi postahivatalba, s vagy egykilónyi összegyűlt levelet adtak át neki. Állítólag azért nem kézbesítették, mert nem volt, aki kivigye."
Ezután ő is bement a postára, ahol átvette az ő két hét alatt felgyűlt levélpakkját is. A Kisalföld megkeresésére a Magyar Posta megerősítette: gond a munkaerőhiány, „néhány hete Győrújfalu postán is hiányzik az egyik kézbesítő.”
„A létszám feltöltéséig a kézbesítést helyettesítéssel oldja meg a posta, azonban az elmúlt 4 napban a postavezető is megbetegedett, s az ő helyettesítését is meg kellett oldani. Így fordulhatott elő, hogy a postai dolgozók minden erőfeszítése ellenére sajnálatosan a postán maradt vissza lejárt kézbesítési határidejű küldemény, kezelői munkahiba miatt. A konkrét eset ebben a rövid időszakban fordult elő,”
írták. Szerdán viszont, miután egyre több panasz érkezett, soron kívül intézkedtek, és minden felgyűlt levelet házhoz vittek.