Ismét egy család követett el öngyilkos merényletet Indonéziában hétfőn, ezúttal az ország második legnagyobb városa, Surabaya egyik rendőrörse ellen. Hat civil és négy rendőr megsebesült.
Tito Karnavian, az ország rendőrfőnöke elmondta, a merényletet egy öttagú család követte el. A család tagjai két motorkerékpáron érkeztek és egy rendőrségi ellenőrzőpontnál robbantottak. Velük volt a nyolcéves gyerekük is, ő túlélte a robbanást.
Vasárnap a városban három templomnál szinte egyszerre, közvetlenül a reggeli istentisztelet előtt követtek el merényletet, 13 ember meghalt.
A világ legnépesebb muszlim országában aggodalmat keltettek a merényletek, miután a hatóságok korábban fegyveresek hálózataival számoltak le. A szélsőségesek azonban új erőre kaptak, aminek oka lehet, hogy mintegy 1100 indonéziai tért vissza Szíriából, ahova az Iszlám Állam oldalán mentek harcolni.
A rendőrség szerint a vasárnapi merényleteket is egy olyan család követte el, akik Szíriából tértek vissza. Az apa egy autóba rejtett robbanószerkezetet hozott működésbe, 16 és 18 éves fiuk egy motorbiciklit használt, az anya pedig a 9 és 12 éves kislányukkal együtt robbantotta fel magát. Az Iszlám Állam a szervezet a szócsöveként működő Aamák "hírügynökségen" keresztül közölte, hogy ők állnak a támadás mögött. (MTI, Guardian)