Darabonként 109 ezer forintért vesz kardokat a honvédség

hadsereg

A Honvédelmi Minisztérium 32,7 millió forintért szerez be avatási szablyákat, írja a Népszava. A kedden megjelent hirdetmény szerint a megbízást megkapó VB Swordshop Kft.-nek 2020-ig 300 kardot kell leszállítania. A díszfegyverek pedig a tisztavatás és a katonai tisztelgés kellékei lesznek.

Az újonnan végzett honvédtisztjelöltek eskütétele az augusztus 20-i nemzeti ünnepen a budapesti Kossuth téren 2016. augusztus 20-án.
Fotó: Marjai János

A minisztérium eredetileg azzal számolt, hogy 45,2 milliót költ el kardokra, de végül a szerződésbe ennél kisebb összeg került. A VB Swordshop Kft. darabonként átlagosan 109 200 forintért vállalták a szablyák elkészítését, de alap megjegyezte, hogy ugyanezt a típust pedig egy replikagyártással foglalkozó fővárosi bolt darabonként 46-49 ezer forintért is legyártotta volna.