A 24.hu megszerezte a Liberálisok és az MSZP-Párbeszéd közti szerződést, amit
Fodor Gábor mellett Molnár Gyula és Karácsony Gergő írt alá.
A szerződés szerint tényleg abban állapodtak meg Fodorral, hogy pártja nem indul hivatalosan, mert akkor 15 százalékra emelkedett volna a bejutási küszöb, de az MSZP és a Párbeszéd költségvetési támogatásából fizetnek nekik.
"A későbbi pártegyüttműködés alapja a közös célok megvalósulása, melyhez az MSZP és a Párbeszéd a pártra, valamint a pártalapítványra jutó költségvetési támogatásból a Párbeszéd támogatására (10%) eső összeg felének megfelelő mértékű (5%) anyagi támogatással segíti a Liberálisok munkáját a 2018-2022-es parlamenti ciklus elejétől a végééig. Ennek pontos módjára a jogszabályok figyelembe vételével később tesznek javaslatot,"
áll a szerződésben. A 24.hu szerint ez tiltott pártfinanszírozásnak minősülne egyébként, hiszen a mostani szabályok kimondják: "jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vagyoni hozzájárulást nem adhat, a párt jogi személytől, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől vagyoni hozzájárulást nem fogadhat el."