Vasárnap délután Seszták Miklós frissen leköszönő fejlesztési miniszter több milliárd forintos sporttámogatásokkal felfejlesztett otthona, a Kisvárda 1911-ben alapított futballklubja ma egy 1-1-es hazai mérkőzéssel feljutott az NB I-be.
Az Index több mint 300 kilométert utazott a szabolcsi városba, hogy láthassa a meccset, de a helyszínen kiderült: bár mindenben a protokollnak megfelelően jártak el, sem újságíróként, sem jeggyel nem nézhetik meg a mérkőzést.
A lap azt írja, a klub honlapján regisztráltak, a helyszínen azt mondták nekik, nincsenek rajta a listán, de ekkor még – 10 perc várakozás és telefonálgatás után – sikerült bejutnunk. De bent aztán először azt mondták, nem mehetnek be fotózni a pálya mellé, majd megérkezett Seszták Miklós, és pár perccel később a korábban az újságírókat még beengedő biztonsági őr már azt mondta, azonnal távozniuk kell. Hiába mondták, hogy vesznek jegyet, hogy legalább a cikket meg tudják írni, a válasz az volt, hogy jeggyel sem maradhatnak, és bármikor szívesen látják őket, de ma nem. Azt nem árulták el nekik, miért tiltották ki őket a meccsről, amikor akkreditáltak és a média más képviselői ott lehettek – írja az Index.
A Kisvárda FC ezzel érett lett az NB I-re. Az első osztályban ugyanis március végén a 444 is hasonlóan járt: miután lefotóztuk a pufimellényes Orbánt (egy, a testvéréhez köthető informatikai vállalkozó oldalán), kivezettek minket a felcsúti stadionból, és az indoklás egy óriási hazugság volt. (Index)
De semmi gond, mert áttervezték, és alig pár tíz millióval drágult a kivitelezés.
Seszták Miklós otthona is megmutatta, mire jó az a rengeteg közpénz.
Leszóltak fentről. A biztonsági főnöknek még ahhoz sem volt mersze, hogy tisztességesen kirúgjon, inkább csak hazudott egy (két) nagyot.
A Pancho Aréna VIP-páholyában feltűnt egy informatikai vállalkozó, aki Orbán egyik testvérét régóta ismeri birkózó körökből.
Szöllősi György, azt is kifejtette, hogy a TAO nem közpénz, a Kúria pedig téved, amikor erről mást állít.