Tavaly is a Louvre volt a leglátogatottabb múzeum a világon

KULTÚRA

Mindössze százezer látogatóval előzte meg a Louvre a legnépszerűbb múzeumok listáján a pekingi Kínai Nemzeti Múzeumot. A világ top múzeumainak összesen 108 millió látogatója volt 2017-ben. 

A Themed Entertainment Asssociation (TEA) és az AECOM felmérése szerint a húsz leglátogatottabb múzeum közönsége csupán 0,2 százalékkal nőtt tavaly a 2016-os adatokhoz képest. A regionális múzeumok azonban jobban teljesítettek, azokban 5 százalékkal nőtt a vendégek száma, elsősorban az ázsiai térségben tapasztalt felpezsdülésnek köszönhetően. 

A Louvre 2016-ban ugyan elveszítette vezető helyét, ám 2017-ben 8,2 millió látogatóval ismét visszatért a lista élére. 

A Marx születésének 200. évfordulójára szervezett, "Az igazság ereje" című kiállítás a Kínai Nemzeti Múzeumban
Fotó: Jin Liangkuai/XINHUA

A Kínai Nemzeti Múzeumnak, amely két éve beelőzte a franciákat, tavaly 8,1 millió látogatója volt. A harmadik helyet fej-fej mellett a washingtoni Légi és Űrkutatási Múzeum, valamint a New York-i Metropolitan Múzeum foglalta el 7-7 millió látogatóval. 

A húsz leglátogatottabb múzeum közül hét található Kínában,

és 11 százalékos látogatószám-növekedéssel az ázsiai múzeumok mutatták a leggyorsabb növekedést 2017-ben. 

A top tízben az említetteken kívül sorrendben a Vatikáni Múzeum, a Sanghaji Tudományos és Technológiai Múzeum, a washingtoni Nemzeti Természettudományi Múzeum, a londoni British Museum, valamint a Tate Modern és a washingtoni Nemzeti Művészeti Galéria szerepel még. (MTI)