A pártelnökségért folytatott küzdelemben alulmaradt Toroczkai László a héten jelentette be, hogy a párton belül alakít egy Mi magunk nevű platformot, ami visszatér „a Jobbik alapító okiratának szellemiségéhez”. Ehhez a Jobbik-frakcióból egyedül Dúró Dóra csatlakozott.
A párt most közleményt adott ki arról, hogy fegyelmi eljárást indítanak Torockai ellen:
„A Jobbik országos elnöksége mai ülésén egyhangúlag azt az állásfoglalást hozta, hogy a Jobbik alapszabálya nem ad lehetőséget párton belüli platform alapítására, ezért minden ilyen kezdeményezést alapszabályellenesnek és illegitimnek tekint.
A Jobbik országos elnöksége egy másik döntésével felkérte Sneider Tamás elnököt és Gyöngyösi Márton elnökhelyettest, hogy kezdeményezzenek etikai és fegyelmi eljárást Toroczkai László tag ellen, aki a tisztújító kongresszus lezárulta után indított sajtóturnéja során jobbikos taghoz méltatlan módon és tartalommal nyilatkozott, és a Jobbik belső megosztásának és szétszakításának szándékával alapszabályellenesen platform alapítását kezdeményezte.”
Mi magunk néven, vissza akarják vezetni a pártot “az alapító okirat szellemiségéhez”.
A többi 25 képviselő nem.