HírTV: mozgássérültek közt rejtette a kormány a befogadott migránsokat

politika

A HírTV Célpont című műsora azt állítja, hogy

megtalálta a kormány által rejtegetett, befogadott migránsokat.

Mivel a befogadótáborokat nagy látványosan bezárta a kormány, mozgássérültek közé helyeztek menekültek. A Célpont szerint 

a Marczibányi téri Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjában találtak rá az afgán és pakisztáni családokra.

Forrás

A hivatalos megkeresésre az intézmény fenntartója nem reagált. Így nem tudni azt sem, hogy milyen jogállású emberekről van szó, menekültekről, oltalmazottakról, vagy olyanokról, akiknek ügye elbírálás alatt van. 

A műsor szerint vannak családok, akik hónapok óta a Marczibányi téren élnek,

állítólag nem problémamentesen. Volt, hogy rendőrt kellett hívni, mert a gyerekek kővel dobáltak meg egy mozgássérültet. Az egyik afgán család elmondta, hogy

"a Holnap Házában bújtatják őket. Az afgán férfi azt is elmondta, Afganisztánból Németországig jutottak, de Németország kiutasította őket, így kerültek Magyarországra."