Azt állítja a veronai busztragédia sofőrje, hogy nem ő vezetett

bűnügy

Pénteken derült ki: október elején kezdődhet a büntetőper Olaszországban a veronai busztragédia ügyében. A 2017. január 20-i 18 halálos áldozatot követelő balesetet vizsgáló veronai ügyészség hat embert, köztük a busz magyar sofőrjét is meggyanúsította. A Bors úgy tudja, hogy V. János már meg is kapta az idézést az októberi tárgyalásra.

A sofőr most állítja: nem ő vezette a buszt.

A balesetről amúgy sem tudna nyilatkozni: arra hivatkozik, hogy az ütközéskor megsérült a feje, nem emlékszik semmire. Az egyik áldozat édesapja a bulvárlapnak elmondta, hogy V. János a baleset óta nem mutatkozik,

"és azóta sem kért elnézést egyetlen gyászoló szülőtől sem."