Megválaszolta a kérdést a szegedi püspök: miért épít az állami ajándék milliárdokból nyolcezres focistadiont?!

vallás

Vége a találgatásoknak! Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke választ adott a kérdésre:

a magyar államtól puszira kapott húszmilliárd forint feléből miért építettet Garancsi István egyik cégével egy nyolcezer fős focistadiont?

Hogy örömöt szerezzen.

Forrás

A püspököt a HírTV kapta el pénteken, a kérdésre adott pontos választ úgy szólt, hogy 

„mi, ugye, elsősorban nem anyagiakkal próbálunk eredményt elérni, tehát egy kicsit nehezebb helyzetben vagyunk, mint sokan mások, de nyilván mindent megteszünk azért, hogy egyrészt Szegednek örömet szerezzünk azzal, hogy esetleg első osztályban játszik a csapat. Másrészt amiért ezt a csapatot működtetjük, a felnőtt csapatot, az akadémisták, a fiatalok lássanak egy pozitív utat előre, és ezen végig tudjanak menni”.

A csapat amúgy kieső helyen áll.

Kapcsolódó cikkek