Lassan annyian vannak az államtitkárok, mint az oroszok

POLITIKA

2010-ben 8 miniszterrel és 42 államtitkárral vágott neki a kormányzásnak Orbán Viktor, ma pedig már másfélszer annyian vannak mindkétfajta pozícióban. A kormányzati vezetők száma ciklusról ciklusra elkerülhetelenül emelkedett.

Érdekes az is, hogy melyik tárca és miniszter alatt hogyan változott az államtitkárok száma az előző ciklushoz képest.

A Miniszterelnökségtől például jelentős területeket vettek el Lázár János időszakához képest, sőt kihasítottak belőle egy egész Miniszterelnöki Kormányirodát is, Lázár 8 államtitkárához képest az újonc Gulyás Gergely mégis tízet kapott maga alá. (A Miniszterelnökség erre úgy reagált, hogy az állítás valótlan, mert a 2014-2018 közötti kormányzati ciklus végén a Miniszterelnökségen a miniszter közvetlen irányítása alatt 8 államtitkár dolgozott. Ehhez jött még 4 olyan államtitkár, akik azoknak a tárca nélküli minisztereknek az irányítása alatt dolgoztak, akiknek „a Miniszterelnökség munkaszervezetet biztosított”. A most induló kormányzati ciklusban a Miniszterelnökséget vezető miniszter közvetlen irányítása alá 6 államtitkár tartozik. A Miniszterelnökséghez tartozó tárca nélküli minisztereknél további 4 államtitkár kezdte meg a munkát, a Miniszterelnökséghez közvetlenül tartozó államtitkárok száma tehát 8 főről 6 főre csökkent.)

Ehhez képest az EMMI-ben a Balog-Kásler váltással a korábbi 11-hez képest 9-re csökkent a számuk.

A vadonatúj Innovációs és Technológiai minisztérium feje, Palkovics László szép startot mutatott be, hiszen egyből 8 államtitkárral dolgozhat. Ami ahhoz képest sem kevés, hogy a Belügy 3 ilyen beosztású káderrel dolgozik

A témát feldolgozó Blikk azt is kiszúrta, hogy az államtitkárok száma az egyes ciklusokon belül is mindig elkezd emelkedni, ahogy telnek az évek.