Tombolt az iskola, amikor a kórházból kiengedték a tornatanárt, aki még időben leterített egy iskolai lövöldözőt

Tbg
bűnögy

A 29 éves Jason Seamen pénteken került kórházba. Egy iskolai lövöldözést akadályozott meg, ezzel pedig feltehetően több diák életét is megmentette.

Az indianai Noblesville West középiskolában Ethan Stonebraker kezdett el lövöldözni két pisztollyal, miután elkérte magát az egyik óráról. Mikor visszaért, fegyver volt nála, és azonnal lőni kezdett.

Egy diákot meg is sebesített, Ella Whistlert, de másra már nem volt ideje, az órát tartó Seaman ugyanis azonnal rávetette magát, és leterítette. A diákot sikerült megfékeznie, de könnyebben ő is megsérült, ezért kórházba került.

Seaman hétfőn
Fotó: Michael Conroy/AP

Hétfőn látogatta meg újra az iskolát, ahol beszédet is mondott. Először is a még mindig válságos állapotban lévő Ella bátorságát emelte ki, majd elmondta, nem is tudott volna elképzelni mást, minthogy a lövöldözőre veti magát.

„Kockára tette az életét, hogy megmentse a diákokat. Hálásak vagyunk a gyors beavatkozásért” - mondta Beth Niedermeyer iskolaigazgató. Az ABC-nek nyilatkozó diákok elmondták, ha Seaman nincs, akkor sok diák megsérült volna. (ABC)