Szergej Szkripal, az orosz exkém megmérgezése hatalmas felháborodást váltott ki Nagy-Britanniában, és a nyugati szövetségi rendszer tagjai egyetértettek benne, hogy Oroszország áll a támadás mögött. Gavin Williamson védelmi miniszter mégis sok kritikát kapott, amikor azt nyilatkozta a mindent tagadó Oroszországról, hogy
„fogja be és menjen haza.”
Erre a hetekkel korábbi esetre próbált rákérdezni az ITV reggeli műsorában Richard Madeley műsorvezető. Mint utóbb elmondta, az idegesítette, hogy a miniszter azóta sem reagált érdemben az ügyre.
A miniszter egy szafariparkból jelentkezett be a műsorba, ugyanis éppen azt jelentette be, hogy Nagy-Britannia katonákat küld Malawiba, megvédeni az elefántokat az orvvadászoktól. Miután ezt a témát kitárgyalták, Madeley feltette a kérdést: „Ön azt mondta Oroszországnak, hogy fogja be és menjen haza. Most már bánja ezt? Nem gondolja, hogy kissé túl közvetlen hangnemben szólalt meg?”
Ezután kezdődik a kínos hablatyolás.
És ekkor a műsorvezető azt mondja, hogy elég volt, az interjúnak vége, és lekeveri a köpni-nyelni nem tudó minisztert.
Richard Medeley utólag azt írta az esetről, hogy soha nem volt még ilyen népszerű húzása, és nem csak a kollégái gratulálnak neki, hanem az utcán is megállítják. A műsorvezető ezek után úgy döntött, hogy mostantól mindig így fogja csinálni: ha három próbálkozás után sem kap választ, félbeszakítja az interjút. Véleménye szerint ettől a módszertől ugrásszerűen nőne a politikai viták színvonala, és a nézők is imádnák.