Frissítés: nem várt fordulat történt az ügyben.
Ez volt a tegnap éjjel Kijevben – a rendőrség gyanúja szerint vélhetően a munkája miatt – meggyilkolt emigráns orosz újságíró, Arkagyij Babcsenko utolsó Facebook-posztja:
A szöveg olvasónk, Gáspár fordítása szerint így hangzik:
„Négy éve Kulnyicki tábornok nem vitt magával ezen a helikopteren. Túlterhelés miatt. Nem volt hely. A túlterhelt helikopter nehezen szállt fel, majdnem súrolta a farka a kifutót, elrepült a Karácsony-hegy felé. Két órával a fotó készítése után lelőtték. Második születésnapom volt, tulajdonképpen.”
Az ukrán tábornokot és 13 társát 2014-ben orosz lázadók lőtték le. Aznap több helikoptert is lelőttek a szakadárok.
Dragomán György író egy Facebook-posztban emlékezett meg a Babcsenkóval való találkozásáról:
Sajtótájékoztatón mondta el, hogy ő rendezte meg saját halálát, hogy csapdába csalja a gyilkosokat. A felesége sem tudott az akcióról.
A feleségét még nem tudták kihallgatni, mert sokkos állapotban van, orvosi, pszichológusi segítséget kap.
Moszkva követeli, hogy a Kijevben három lövéssel kivégzett orosz újságíró meggyilkolását haladéktalanul derítsék fel. Putyin ádáz bírálója tavaly azért költözött Kijevbe, mert Oroszországban fenyegetve érezte magát.
Az orosz fegyverrel kilőtt gépeken tizennégyen lelték halálukat Szlovjanszk mellett.