Oldalára borult egy mentőautó Újbudán, hárman megsérültek

baleset
Fotó: Mihádák Zoltán/MTI/MTVA

„Karambolozott egy mentőautó Budapesten a Nagyszőlős utca és a Karolina út kereszteződésénél csütörtökön kora reggel; a balesetben két mentőápoló megsérült” - írja a rendőrség honlapján.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrf Pál később jelezte, hogy a sofőr és a mentőtiszt mellett az autóban szállított beteg is fejsérüléseket szenvedett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a mentőautó épp megkülönböztető jelzéssel haladt, amikor összeütközött egy egy személyautóval ütközött össze, és az oldalára borult. A személyautó sofőrje nem sérült meg.

A helyszínre érkező rendőrök a helyszínelés idejére a kereszteződést lezárták, a forgalmat pedig a környező utcákba terelik. A baleset körülményeit egyelőre vizsgálják.

Győrfi elmondta azt is, hogy a mentőautó a megkülönböztető jelzést indokoltan használta, kórházba tartott a súlyos beteggel. (police.hu)