A 10. évfolyamos középiskolások
felére jellemző a rohamivás, negyede pedig havonta egyszer részegre issza magát,
derült ki egy háromezer fiatalt érintő kutatásból, írja a Szoljon.hu. Tatainé Földvári Márta, a Szolnoki Kábítószer Egyeztető Fórum munkatársa elmondta,
a válaszadók ötven százaléka mondta azt, hogy az elmúlt egy évben már berúgott.
A serdülőkori rohamivás egy fontos és globális téma, mondta dr. Bodrogi Andrea pszichiáter, de a hazai szakemberek nincsenek könnyű helyzetben. Szerinte
"a megelőzésre nagyobb hangsúlyt kellene fektetni. Ez azonban nehéz, hiszen ivós társadalom vagyunk. A gyerekek pedig olyan környezetben nőnek fel, ahol az alkoholfogyasztás természetes."