Az Innovációs Minisztérium első közbeszerzését Kuna Tiborék nyerték 240 millió forint értékben

POLITIKA

Kiírta és sikerrel zárta a Palkovics László vezette frissen létrejött Innovációs Minisztérium az első közbeszerzési eljárását. 

A Zöldkarikás Játékok - Komplex szemléletformálási program című projekthez kapcsolódó integrált marketing-, kreatív és médiaügynökségi szolgáltatásra kiírt keretszerződést Szijjártó Péter barátjának, Kuna Tibornak a cége nyerte.

A Trinty 240 millióért vállalta a munkát. A Közbeszerzési Értesítő pénteki számában megjelent hirdetmény szerint a Zöldkarikás Játékok egy "többfordulós, évenkénti területi és országos döntőt is magában foglaló, szemléletformálást célzó tanulmányi verseny, mely két versenyév alatt kerül megrendezésre.."

Fotó: Botos Tamás/444

Kuna Tibor állami közbeszerzéseken kiválóan szereplő két vállalkozása szép eredménnyel zárta a tavalyi évet: 

  • a Young and Partners 7,5 milliárdos bevétel mellett 1,2 milliárd forint nyereséget termelt. Az összeg háromszorosa az egy évvel korábbinak. 
  • a Trinty International Communications Kft. 21,5 milliárd forint bevételt könyvelhetett el 2017-ben. A nyereség 2,2 milliárd lett. 
Kapcsolódó cikkek