A részeg utcai ordibálás, szex és hányás jogáért kiálló britek csaptak össze nigériai kurvákkal Mallorcán

bűnögy

Kevés gusztustalanabb jelenség létezik a kortárs Európában a tömeges brit berúgó- hányó- és nyilvánoshelyenszexelő turizmusnál. Ennek az egyik fontos színhelye, vagyis pöcegödre a spanyol Mallorca szigetén található Magaluf kisvárosa, amit a szóviccekre érzékeny brit humor csak Shagalufnak nevez. (A to shag ige azt jelenti, hogy dugni.)

Itt tartóztatott most le öt britet a helyi rendőrség, miután mintegy húsz nigériai prostutált feljelentette őket, hogy tüntetés címén erőszakosan viselkedtek velük és a beleegyezésük nélkül filmezték őket.

A konfliktus alapja az, hogy Magaluf a fapados jegyekre, illetve olcsó szeszre, filléres szemétkajákra és tomboló diszkózásra épülő brit proliturizmus egyik kiemlet célpontja, ahol annyi a brit, hogy már az őket kiszolgáló boltok és bárok jelentős része is brit vállalkozók kezébe került. Ezek a vállalkozók úgy érezték, hogy a fizetőképes kereslet miatt a kisvárosba érkező, jellemzően nigériai prostituáltak rontják a lealjasodásbizniszt azzal, hogy - szerintük - rendszeresen meglopják és kirabolják azokat, akik pénzét inkább a brit bártulajdonosk vennék el. 

A brit vállakozók ezért tüntetéssorozatot szerveztek a prostutáltak ellen, ami a videók alapján inkább tűnt önbíráskodásnak: kis csapatokban rontottak rá a nőkre, akiket ordítva-gyalázkodva kergettek végig az utcákon, közben a telefonjukkal folyamatosan filmezve őket. 

Az öt brit állampolgárt a letartóztatásuk után bíróságra vitték, hogy a rövid, első meghallgatás után szabadlábon védekezhessenek. Bár a rendőrség különféle gyűlöletbűncselekményekkel gyanúsítja őket, formális bírósági vádemelés még nem történt, arra állítólag nagyjából egy hónapot kell várni.