A Balmaz az utolsó forduló utolsó pillanatában pottyant ki az élvonalból, miután csak 3-3-at tudott kiizzadni a Ferencváros ellen, miközben a Diósgyőr 2-1-re legyűrte a Videotont.
A balmazújvárosi csapat elnöke, Tiba István, aki mellékesként fideszes országgyűlési képviselő is, a balmazfoci.hu honlapján köszönte meg a szurkolóknak az egész éves biztatást, és mondta el a véleményét a kiesés körülményeiről. Tiba rút összeesküvésre utalgatott, de minden konkrétum nélkül:
„Rajtunk kívül mindenki az első perctől azt akarta, hogy kiessünk az NB I-ből, de a közösségünk nem fogadta el az áldozati bárány szerepét. Az utolsó fordulóig küzdöttünk, azonban vannak olyan dolgok, amikkel szemben egy ilyen kis csapat mint a miénk, nem tud megbirkózni. (...) Szerettünk volna bizonyítani valamit, de ez sokaknak nem hiányzott, hogy megtörténjen. Ennyi örömük legyen az életben. Tökéletesen egyetértek a vezetőedzőnk mérkőzést követő nyilatkozatával.”
A vezetőedző Horváth Ferenc a meccs után arról beszélt, hogy nem jók a szabályok, és hogy a csapatok nem tisztességesen versenyeznek. Szerinte a Videoton nem volt sportszerű, amiért már bajnokként nem a legerősebb kezdőcsapatával állt fel a Diósgyőr vendégeként.
Érdekes, hogy képviselőként Tiba eddig egész jó lobbistának bizonyult: ő volt az előterjesztője például annak a törvénynek, aminek értelmében a sportvállalkozásoknak a sporttevékenységgel összefüggésben szerzett bevételeik után nem kellene iparűzési adót fizetniük. (Nemzeti Sport)
„Nem jó a bajnokság, rosszak a szabályok, marhaság az egész. Nem korrektek a csapatok," fakadt ki Horváth Ferenc.
A kormány gyakorlatilag mentesíti az iparűzési adó alól a tao-pénzek tízmilliárdjaival amúgy is kibélelt egyesületeket.