Dániában betilthatják a gyerekek körülmetélését

külföld

Dánia lehet az első ország, ahol betiltják a gyerekek körülmetélését. Egy civil kezdeményezésre összejött az 50 ezer aláírás, ami azt jelenti, hogy a dán parlamentnek meg kell vitatnia, és szavaznia kell a javaslatról, ami megtiltaná a 18 év alattiak körülmetélést.

A javaslat támogatói szerint azért van szükség a tiltásra, mert a gyerekek nem tudnak kellően megalapozott döntést hozni erről. A petíció szerint a fiúk megérdemlik, hogy változtatás nélküli testtel nőjenek fel, aztán 18 éves korukban majd maguk dönthetnek arról, hogy mit akarnak. Azt javasolják, hogy a női nemi szerv csonkítása vonatkozó tiltást terjesszék ki a fiúkra is (előbbiért hat év börtön jár).

Az ellenzők szerint viszont egy ilyen rendelkezés a szülők vallási szabadságát sértené, Dániában évente 1000-2000 körülmetélést végeznek, főleg zsidó és muszlim fiúkon, vallási okból. Egy zsidó csoport szerint a törvény „gyakorlatilag kriminalizálja” a zsidó szülőket, a Dán Muszlim Központ pedig közölte, „legközelebb majd a vasárnapi templombajárás jogát kérdőjelezik majd meg”.

A Quartz szerint ugyanakkor kevés esély van arra, hogy átmenjen a törvény - a vallási problémákon kívül ugyanis Dánia fontos nemzetközi szövetségeseivel kerülhetnének emiatt összetűzésbe, és az nemcsak Izraelt és a muszlim országokat jelenti, hanem az Egyesült Államokat is, ahol a férfiak háromötöde körül van metélve.

A törésvonalak ugyanakkor nem fekete-fehérek: a javaslat egyik fő támogatója,  Naser Khader konzervatív párti politikus maga is muszlim, és azt mondja, a körülmetélés mellett főleg higéniai okok szóltak eredetileg, de ebben az ügyben elég sok haladás történt az elmúlt 1400 évben.