A paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli minisztert, a KDNP-s Süli János a nemzeti összetartozás napja alkalmából nem Anna and the Barbiest posztolt, hanem egy hosszabb írást Trianonról, a Kárpát-medencei magyarságról és a feladatokról. Ebben a szövegben szerepel ez, ami a nyilvánosság szintjeit szisztematikusan felszámoló Fidesz-KDNP parlamenti képviselőjétől egészen meglepő:
„Ha nem értjük meg, hogy a párbeszéd, a vélemények, a nézetek ütköztetése a meggyőződések birkózása, akkor csekély esélyt kínál a jövő. Véssük jól az eszünkbe: a folyamatos párbeszéd olyan szellemi viadal, ahol csak győztesek lehetnek.”
Bár azt írja, „az összetartozás és az összefogás nem a nagy szavak, hanem a nagy tettek mezeje”, a gyakorlatban az általa is nagyra tartott folyamatos párbeszéd egészen máshogy néz ki.
Körülbelül egy időben azzal, hogy a szöveget kiposztolta a Facebookra, a Parlament folyosóján megpróbáltuk arról kérdezni, miért volt szükség arra, hogy az eredeti javaslaton enyhítsenek az ún. Stop Soros-törvényjavaslatban.
Süli miniszter ekkor azt mondta, most nem kíván erről beszélni.
Hogy legyen mit mesélni.
A parlament előtt a 7. alkotmánymódosítást is: korlátoznák a gyülekezési jogot és jönnek a közigazgatási bíróságok.