Rejtélyes megbetegedés miatt több diplomatát is hazaszállítottak a dél-kínai Kantonban működő amerikai főkonzulátusról, közölte szerda este Heather Nauert amerikai külügyi szóvivő. Hogy hány amerikai állampolgárról van szó, nem közölte a szóvivő, csak annyit árult el, hogy mindannyian Kantonban dolgoztak, és, hogy jelenleg a Pennsylvania Egyetemen vizsgálják őket. A Guardian úgy tudja, hogy az első megbetegedést májusban regisztrálták, akkor a konzulátus egyik munkatársa arról panaszkodott, hogy
látási és hallási problémái vannak, miután különös hangokra figyelt fel.
A külügy már akkor egy orvoscsoportot küldött a kínai városba, ami azóta is a helyszínen vizsgálódik.
Földön pattogó fémgolyók hangjához
hasonlította a tavaly április óta hallható zörejeket a kantoni konzulátus biztonságáért felelős mérnök, Mark Lenzi. A szerdán hazaszállított férfi arról számolt be New York Timesnak, hogy a fura hangokat fejfájás és a hallásprobléma követte. Elmondása szerint azonnal értesítette főnökeit, akik fájdalomcsillapítót javasoltak.
A kantoni eset szinte teljesen azonos a tavaly a havannai nagykövetségnél történtekkel. A kubai hangtámadást hasonló tünetek követték:
fejfájás, szédülés, hallásvesztés, enyhébb agykárosodás, kognitív zavarok.
Mike Pompeo külügyminiszter ezért munkacsoportot hozott létre a külföldön történt rejtélyes megbetegedések kivizsgálására kedden. Közleményében kiemelte:
eddig még nem sikerült megállapítani a tünetek pontos okát.