Strock szomorú: az utánpótlásból érkező Benczés Miklós lett a Felcsút edzője

sport

Hétfőn jelentette be a felcsúti Puskás Akadémia FC, hogy

közös megegyezéssel távozik a vezetőedző, Pintér Attila, akivel a csapat a Magyar Kupában ezüstérmes lett, a bajnokságban pedig a hatodik helyen zárt.

Pinyő utódjáról azonnal megindultak a pletykák, a Nemzeti Sport akkor Bernd Storckot hozta szóba a felcsúti sztárcsapattal. Végül nem ő lett. A Puskás Akadémia FC csütörtökön jelentette be, hogy

egy visszatérő, a csapatot 2012 és 2015 között már irányító Benczés Miklóssal írtak alá.

A klub beszámolója emlékeztet, hogy Benczés 2012 nyarán került Felcsútra, és "első évében mindjárt az élvonalba vezette gárdánkat, a következő két évadban pedig sikerült az első osztályban tartania az alakulatot." 2015-ben a Mezőkövesdhez ment, majd 2016-tól mostanáig a DVTK regionális utánpótlás szakmai igazgatójaként dolgozott.