Halálos áldozatai is vannak a viharnak

időjárás

Súlyos károkat okozott az éjjeli vihar szerte az országban. 

Dombóváron egy negyven méteres fa dőlt rá egy autóra, amelyben öt ember utazott. Négyen közülük életüket veszítették. Az esetet a dombóvári rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja. 

Egész Tolna megyében heves vihar volt, leszakadt faágak és elektromos felsővezetékek miatt riasztották a tűzoltókat az ország délnyugati részén átvonuló zivatar miatt. Dombóváron egy másik helyen is faág zuhant az útra, és Bonyhádon is úttestre dőlt fa miatt volt riasztás - írja az MTI.

Sárváron egy heves széllökést követően mérnöki precizitással dőlt be két ház közé egy  35 méteres daru, néhány méterre mindkét ház falától. A házakban alvók azt hitték, földrengés van - írja a helyi 112press.hu.

Forrás

Az Útinform szombat hajnali hírei szerint

  • Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Hollóstető és Lillafüred közötti úton a 41-es km-nél két fa dőlt rá az úttestre. Az utat lezárták, csak nagy kerülővel Bélapátfalva, illetve Miskolc felé lehet kerülni;
  • Pest megyében, Budaörsön a Repülőtéri út és a Kamaraerdei út közötti utat a két körforgalom között lezárták, mert a vasúti aluljárót elöntötte a víz; 
  • Vas megyében a heves esőzések miatt több útszakaszon is korlátozás van érvényben: a Gasztonyi bekötőút egy szakaszát, a Szombathely állomáshoz vezető utat, a Nemesmedves bekötő utat, valamint a Csákánydoroszló bekötő utat vízátfolyás miatt lezárták.

A police.hu közlése szerint a vihar miatt szünetel az áramszolgáltatás péntek estétől több településen Zala és Vas megyében. A közrend és a közbiztonság fenntartása, valamint a bűncselekmények megelőzése céljából az áramszolgáltatás visszaállításáig folyamatos a rendőri jelenlét a Zala megyei Lenti és Zalalövő egyes településrészein, Belsősárd, Bödeháza, Vállus, Várvölgy, Zalaszántó, Hagyárosbörönd, Türje és Zalacséb, valamint a Vas megyei Szombathely, Celldömölk, Sárvár, Szentgotthárd településeken - írják.

A Vas megyei Hegyhátszentjakabon tizenhárom ingatlanból negyven embert telepítettek ki és helyeztek el ideiglenesen a helyi művelődési házban, mert az éjszaka hirtelen lehullott nagy mennyiségű eső miatt a Vadása tórendszernél a két tavat elválasztó védműnél több helyen megcsúszott a föld, suvadások keletkeztek - közölte katasztrófavédelem az MTI-vel. Az érintettek azóta visszatérhettek otthonukba, a védművet megerősítik. 

A szóvivő azt is elmondta, hogy Vas megyében 36 eseményhez vonultak ki a tűzoltók. A lehullott csapadék miatt megtelő vízelvezető árkok és felduzzadt patakok elsősorban őrségi településeken okoztak gondot, ahol a vízátfolyások ellen homokzsákokkal védekeznek.

Az OMSZ előrejelzése szerint ma is heves széllökésekre és jégesőre kell számítani több helyen.