Márciusban a beton sávelválasztónak csapódott egy Tesla Model X egy kaliforniai autópályán. Az autóba aztán belerohant két másik jármű is. A 38 éves sofőr meghalt, az autó pedig felgyulladt.
A Tesla már korábban közölte, hogy az autó önvezető módban volt a baleset idején. A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület (NTSB) vizsgálata most azt is megállapította, hogy
az autópilóta közvetlenül az ütközés előtt még fel is gyorsított, és se nem fékezett, se nem próbált kitérni a betonakadály előtt.
A Tesla korábban a sofőrt, illetve az autópálya állapotát okolta a tragédiáért, Elon Musk cégvezér pedig az újságírókat vádolta azzal, hogy a hibák felnagyításával elriasztják a vásárlókat az úttörő technológiától.
Az utóbbi hónapokban nagy visszhangot kapott, hogy egy Tesla elgázolt egy szabálytalanul közlekedő gyalogost, egy másik önvezető autójuk pedig belehajtott egy parkoló rendőrautóba. A cég ezekben az esetekben mindig emlékeztet: a sofőrökkel előre közlik, hogy a robotpilóta nem észlel minden akadályt, és automatikus módban is oda kell figyelniük.
A kaliforniai balesetről a Tesla azt állította, hogy a sofőrt figyelmeztette a rendszer, hogy vegye kézbe a kormány. A hatósági vizsgálat azonban arra jutott, hogy ez a figyelmeztetés 15 perccel korábban történt, viszont a baleset előtti percben a sofőr keze többször is a kormányon volt - igaz, az utolsó másodpercekben nem. Az áldozat családjának ügyvédje szerint az eredmények azt bizonyítják, hogy a robotpilóta és az automata fékrendszer is hibázott. (Guardian)