A Transindex számolt be róla, hogy a magyar állam tulajdonában van az a részvénytársaság, amely megvásárolta és felújítja az erdélyi Szatmárnémeti egyik legismertebb épületét.
Az egykori Pannónia, ma Dacia szálló meglehetősen rossz állapotban van. Nemrég került új tulajdonos kezébe, a Manevi Zrt. egy budapesti székhelyű vállalat, és az éves jelentésükből derült csak ki, hogy a részvénytársaság tulajdonosa a magyar állam, a tulajdonosi jogokat pedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gyakorolhatja.
A helyi sajtó beszámolója szerint a szecessziós épületet pénteken meg is látogatta az új tulajdonos képviselője: Závodszky Gábor, a Manevi Zrt. részéről, illetve a Dacia Rt. leendő vezetője, Baka Levente.
Erdély egyik legszebb szecessziós épülete 11 éve áll elhagyatottan szatmárnémeti központjában. A polgármesteri hivatal évekkel ezelőtt az épület homlokzatát a szálló stilizált vonalait megjelenítő óriásposzterrel takarta el, mely a hulló vakolattól is védte a járókelőket.
A Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervei alapján épült, 1902-ben megnyitott szálló előbb Pannonia, majd Dacia néven fogadta a látogatókat. Az 1995-ös privatizáció idején az akkori alkalmazottak vették át a szállodát működtető cég részvényeit. 2007-ben egy román üzletember vásárolta meg a céget 1,7 millió euróért, aki a szálloda felújítására készült, de terveit a gazdasági válság meghiúsította. Azóta az épület állaga erősen leromlott.
Arról egyelőre nem tudni semmit, hogy a magyar állam mennyit fizetett az épületért, de a helyi sajtó korábban arról írt, hogy csak a felújítás 9-10 millió euróba kerülhetne. (via MTI)