Az éppen kezelés alatt álló pácienst kikísérték a rendelőből, amikor megérkezett Orbán Viktor, hogy receptet szerezzen magának

Tbg
politika

Elképesztő jelenetnek volt tanúja az Index egyik munkatársa: Orbán Viktorral találkozott egy budapesti szakorvosi rendelőben.

„Ma reggel 8 körül egyik kollégánk 10-15 másik emberrel egy budapesti kórház szakrendelőjében várt a sorára. (...) a levegőtlen, forró folyosón az asszisztens egy álló ventillátort próbált beüzemelni, hogy elviselhetőbbé tegye a várakozást.”

Ekkor tűnt fel két testőr társaságában Orbán Viktor. A miniszterelnöknek sietősben lehetett, mert megkérdezte a sorbanállókat, nem baj-e, ha beelőz.

Az Index beszámolója szerint senki sem mondta, hogy nem, egyvalaki helyeselt, néhányan halkan morgolódtak. 

A kormányfő ezután bement a szakrendelőbe, ahonnan viszont kikísérték a folyosóra az épp bent lévő pácienst. Sokat nem kellett várnia, Orbán öt perccel később a recepttel a kezében megjelent, köszönetet mondott, majd távozott. (Index)