Rossz unokát vitt el az óvodából a nagypapa, és eljutott vele az orvosi rendelőig, ahol be is oltatta

Tbg
bulvár

Négy órán át pánikoltak egy dél-kínai óvodában, miután egy nagypapa tévedésből rossz gyereket vitt haza. Pontosabban előtte még beugrottak a dokihoz, ahol be is oltatta a nála lévő hatéves gyereket, akiről aztán kiderült, hogy nem az unokája.

A tévedésre az elvitt gyerek anyukája jött rá, aki teljesen összeomlott az óvónőkkel együtt, amikor nem találta saját gyerekét. Négy óra keresgélés, a térfigyelő kamerák felvételeinek áttanulmányozása és azután, hogy a szülők elkezdték köröztetni a WeChat alkalmazáson a felvételeket, így a nagyapa lánya felismerte saját apját, derült ki, hogy mi történt.

A bácsi egyébként nemrégiben költözött be a városba, nem nagyon ismerte az unokáját, ráadásul rosszul is hall, és a két gyerek neve is hasonlít egymásra (Hongyu és Hongrui). Kínában ráadásul szokás, hogy a gyerekek az idősebb embereket nagypapának szólítják., ezért sem volt feltűnő az eset az oviben.

Az elkevert kisfiú egyébként érdeklődött is a "nagypapánál", miért mennek oltatni, a nagypapa pedig elmagyarázta, hogy nemrégiben influenzás volt. (SCMP)