Az önkormányzat nem tudta előre, hogy csonkolás lesz a Pozsonyi úton

Budapest

A XIII. Kerületi önkormányzat közölte, hogy csak akkor értesültek arról, hogy a FŐKERT nyesni kezdi a Pozsonyi úti fákat, amikor a lakosság már pánikolt a munkálatok miatt

A "gallyazási, faápolási munkák" eredménye a Pozsonyi úton.

Közölték, hogy a munkálatokat nem az önkormányzat rendelte meg, és arról előzetesen sem a kerület Polgármesteri Hivatala, sem az önkormányzat vagyonát kezelő XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. semmiféle tájékoztatást nem kapott. Az önkormányzat szerint a városrészben élő lakosság és a történtekkel kapcsolatban véleményt formáló szakemberek által időszerűtlennek és eltúlzottnak minősített tevékenység

joggal keltett nyugtalanságot az Újlipótváros lokálpatriótáiban.

Az önkormányzat részletes tájékoztatást kért a FŐKERT vezetőjétől a növekvő felháborodással kísért munkálatokról. Kifogásolták a lakosság előzetes tájékoztatásnak hiányát, a kerületben megszokott partneri viszony mellőzését, amit a továbbiakban feltétlenül elvárunk a fővárosi közszolgáltatást végző vállalattól.

A Főkert szerint a Pozsonyi úton a Randóti és a Bessenyei utca között kizárólag „közlekedési űrszelvény biztosítási gallyazási munkákat” végeztetnek, melynek célja még „az épületek alsó szintjén a benapozottság elősegítése”.

A Radnóti utca és a Pozsonyi út kereszteződésében álló három japánakácon „ifjítási munkákat” végeznek, ezt a fák egészségi állapota tette szükségessé. A cég szerint a fák ezeket a „drasztikusnak tűnő, de szükséges, szakmailag indokolt beavatkozásokat jól tolerálják”.

Kapcsolódó cikkek