Osztódik az Alma együttes, derült ki az Index a zenekarral készített interjújából. A frontember mindenkitől megvált, új csapatot épít, a többiek pedig Kifli néven nyomják tovább július közepétől. Maroevich Zsolt brácsás elmondása szerint Buda Gábor énekes döntött úgy, hogy megújítja az Alma zenekart,
"és úgy tudja megújítani, hogy ha a jelenlegi társaságtól megválik.
Szabó Tibor gitáros szerint a bomlás korrekt módon történt, "február végén nekünk bejelentette, abban maradtunk, hogy július közepéig - tehát amikor az Almának van egy kéthetes nyári szünete - együtt maradunk, és a nyári szünet után külön folytatjuk."
"Ismert a zenekar, az Alma egy brand, Gábor máris maga mellé vett több zenészt és viszi tovább a zenekart egy teljesen más hangszeres összeállítással,"
tette hozzá Szabó. Arra a kérdésre, hogy mi lesz a dalokkal, ki mit fog játszani a jövőben, a gitáros úgy válaszolt, hogy
"az utóbbi időben volt néhány dal, amiket mi írtunk, azok már inkább hozzánk köthetőek."
De a lényeg:
a Szülinap mindkét együttes koncertjén hallható lesz.