Afrikai elefántborjú született szombaton a Nyíregyházi Állatparkban. Valószínűleg nőstény. Anyja, Kwanza 10 éve érkezett Svédországból, és ez már a második borja, az idősebb hím borjú, a napokban agyarműtéten átesett Kito három évvel ezelőtt született.
Gajdos László, az állatpark igazgatója szerint következő huszonnégy óra kritikus lesz a kiselefánt számára, a gondozók remélik, hogy magához tudja venni a számára nélkülözhetetlen anyatejet, vagyis a tehén szoptatni fogja majd a kicsinyét.
Az ország legnagyobb elefántcsapatát a Nyíregyházi Állatpark tartja, a sóstógyógyfürdői látványosságban most négy afrikai és három ázsiai elefánt él. Kwanza párja, a két utód édesapja, a 26 éves Jack nevű elefántbika jelenleg a svájci Baselben egy tenyészprogramban vesz részt.
Afrikai elefánt Magyarországon csak a Nyíregyházi Állatparkban látható, ahol eddig háromszor született utód: elsőként 2007-ben, majd 2015-ben és 2018-ban. (MTI)