Német - Mexikó? - ugyan! Brazil - Svájc? - ne fárassz! A nap igazi meccsét Mesterházy Attila és Tóth Bertalan vívják!

POLITIKA

Sokan talán úgy vélik, hogy a labdarúgó világbajnokság vasárnapi mérkőzései a legérdekesebb összecsapások a következő órákban.

Úgyhogy még idejekorán tájékoztatunk mindenkit, hogy ezen a vasárnapon a Magyar Szocialista Párt tisztújító kongresszust tart, ahol többek között megválasztják a párt új elnökét. Két jelölt van:

  • Mesterházy Attila, aki már a 2010-es és a 2014-es választás idején is pártelnök volt,
  • és Tóth Bertalan, aki 2016 óta frakcióvezető.

Az MSZP sokáig Magyarország meghatározó pártja volt, 1994-98-ban és 2002 - 2010-ben kormányon voltak, és ezekben az években ők jelölhették a miniszterelnököket is. 2010-re azonban a párt elvesztett 1,4 millió szavazót. Azóta a párt kettészakadt, egyedül többet nem is indultak el parlamenti választásokon, és 2018-ban a Jobbik mögé szorulva, 12 százalékos eredménnyel végeztek. Az MSZP adja a mostani parlament 4. legnagyobb frakcióját, a Fidesz, a Jobbik és a KDNP mögött.

A kongresszus eseményeit az mszp.hu-n lehet percről-percre követni. Az események folyásának Molnár Zsolt megnyitó szavai adtak teret, aki az ügyrendi bizottság elnöke, és Botka László szerint fideszes ügynök is.

Kapcsolódó cikkek