„Életfogytig tartó szabadságvesztést kért az ügyész a Teréz körúti robbantás vádlottjára hétfőn a Fővárosi Törvényszéken”
- adta hírül az MTI.
Az ügyészség szerint a vádlott, P. László előre kitervelten, aljas indokból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölést kísérelt meg, de robbanóanyaggal visszaéléssel és terrorcselekmény előkészületével is vádolják az előzetes letartóztatásban lévő elkövetőt.
A perbeszédben elhangzott, hogy az ügy összes körülménye egyetlen büntetés kiszabására ad lehetőséget, életfogytig tartó szabadságvesztésre.
A 22 éves P. László a vád szerint 2016. szeptember 24-én késő este Budapesten, a Teréz körúton egy általa készített és működésbe hozott pokolgéppel életveszélyesen megsebesített két rendőrt. A robbantás célja az ügyészség szerint az volt, hogy megszerezze fegyvereiket, a rendőrök életét pedig csak a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.
A Teréz körúti robbantó peréről Albert Ákos többször is közvetített, riportjai itt és itt olvashatóak.
P. László a tárgyalásán visszavonta a vallomásait, pedig korábban mindent beismert: hónapokon keresztül készült a robbantásra, amit azért követett el, mert szerinte a szülei megfigyelték, sőt, még a gondolataiba is beleláttak.
Hétfőn folytatódott a Teréz körúti robbantó pere, melyen részt vettek a megsérült rendőrök is. Egyikük a robbantás után azt sem tudta, hol van, és ki ő, a másik már csak arra eszmélt, csövek lógnak ki belőle. A bombát észrevették, de azt hitték, egy hajléktalan táskája.