Gyermekvédelmi programot indít az úszószövetség

sport

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) illetékesei hétfőn egy sajtóbeszélgetés keretében jelentették be, hogy gyermekvédelmi programot indítanak, amely az edzők, a sportolók és a szülők felé is magatartási kódexet határoz meg - írja az MTI. 

A magyar úszóéletben az elmúlt években több zaklatási ügy is kipattant, elég csak Szepesi Nikolett vagy Kiss László ügyeire visszaemlékezni. 

Fotó: botost/444.hu

Ezekre az esetekre utalhatott a szövetséget vezető Wladár Sándor hétfőn, amiklor arról beszélt, hogy „régi elmaradását” pótolja a programmal a MÚSZ. Egy olyan jelzőrendszer kialakításán dolgoznak, ami minden sportoló és a sportág életében tevékeny vagy ahhoz kapcsolódó szereplő részéről elérhető, és amin keresztül bárki tud jelezni vagy jelenteni eseteket. 

„Minden bejelentést a maximális körültekintéssel vizsgál majd ki a felelős testület, akik pedig bűnösök, azoknak rendkívül kemény szankciókkal kell szembenézniük” - hangzott el a sajtóeseményen.  

 Elhangzott, hogy plakátokat és más reklámfelületeket is kiterítenek majd az uszodákban, hogy mindenki értesüljön a jelzőrendszer működéséről és a bejelentési lehetőségekről. (Az értesítési címek: gyermekvedelem@musz.hu email-cím illetve +36303912292-es telefonszám.)

A programot Danks Emese irányítja, a testület tagja még  Tausz Katalin szociológus, Törös Károly sportszakmai szakértő, Fábry György jogász, Gyömbér Noémi sport szakpszichológus, valamint Gábor Anna szülő.

Danks a sajtó előtt arról beszélt még, hogy a prevencióra helyezik a hangsúlyt, és a program nagy részben az Egyesült Királyság hasonló kódexéből táplálkozik.