Az ENSZ emberi jogi biztosa szerint szégyenteljes és az európai értékekkel megy szembe a Stop Soros-törvény

politika

Közleményben reagált a Stop Soros-törvény elfogadására az ENSZ emberi jogi biztosa, Zeid Al Hussein.

Mint fogalmazott, „a magyar parlament tegnapi döntése támadás az alapvető emberi jogok és szabadságok ellen. A kormánynak a politikai haszonszerzés érdekében folytatott gyűlöletkeltése vezetett mindehhez a szégyenteljes törvényhez, amely nyíltan idegengyűlölő, és szembemegy az európai meg nemzetközi emberi jogi normákkal és értékekkel".

Közleményében ismét kitért arra, hogy ahogy korábban, úgy továbbra is elismerik Magyarország felelősségét, hogy kezelje a határait, ugyanakkor ez a törvény menekültek és migránsok biztonságát és emberi jogait fenyegeti, ahogy azokat is, akik civil szervezeteknél dolgozva segíteni próbálnak nekik. Mint összefoglalja, a a jogszabály törvénytelenné teszi, hogy segítséget nyújtsanak azoknak, akiknek erre óriási szüksége lehet. Mint Hussein fogalmaz, a törvény azokat célozza, akik a legsérülékenyebbeknek segítenének, és csak azért, mert külföldiek. Ez szégyenteljes, tette hozzá.