A kormány tavaly decemberben vezette be a művészjáradékot, amely havi 121 ezer forintot jelent az állami díjakkal elismert, 65 évnél idősebb alkotóknak. Ez automatikusan jár, csak igényelni kell az MMA-n keresztül. Már akkor írtunk róla, hogy ezzel tovább nő az állami díjak értéke, hiszen eddig ezekkel csak egyszeri juttatás és néhány kisebb kedvezmény járt, de innentől kezdve úgy áll a helyzet, hogy akit díjaz a kormány, annak biztosított az időskori megélhetése, akit nem, annak nem.
Erre az egyenlőtlenségre reagál az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) kezdeményezése, amely „azoknak az elismert előadóművészeknek kíván segítséget nyújtani, akik rendkívül alacsony nyugdíjuk mellé semmilyen más juttatásban nem részesülnek.” Akik nem kaptak magas állami, szakmai kitüntetést, azok gyakran nehéz öregkornak néznek elébe, a havonta folyósított összeg több száz művész életét teheti könnyebbé - teszi hozzá a közlemény.
Az EJI honlapján közzétett tájékoztató alapján azok kérhetik a támogatást, akik
A kérelmekről az EJI elnöksége dönt, a nyugdíj-kiegészítés összegét pedig a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj (ez idén 28.500 forint) 35-200 százalékában, különös méltánylást igénylő esetben legfeljebb annak 300 százalékában határozza meg.
És hogy honnan lesz erre pénz? „A juttatás fedezetét a jogdíjak biztosítják, azt tehát a művészek maguk termelik meg” - válaszol az EJI közleménye.