Orbán kiállt Nagy Imre mellett, miután a jobbikos képviselő „moszkovita gazembernek” nevezte

politika

Az azonnali kérdések között a jobbikos Szávay István rendezett hatalmas kommunistázást. Kérdésének lényege arra vonatkozott, hogy mikor tervezi végre rendezni a kormány az ügynökakták ügyét, de a felvezetésben nem csak a kormányban és környékén fellelhető egykori kommunistákat olvasta Orbán fejére, hanem egyes utcák és oktatási intézmények neveit is, amiket szerinte át kéne nevezni. 

Ebbe a régi Jobbikot idéző, az új szélsőjobboldali párttal versenyezni akaró felsorolásba került bele, hogy Nagy Imre szobrát el kell távolítani a parlament mellől, mert ő egy „moszkovita gazember” volt.

Forrás

Orbán élt a lehetőséggel, és az ügynökakták kellemetlen témája helyett elkezdett Nagy Imréről beszélni: hivatkozott az 1989-es újratemetésen elmondott beszédére, és kijelentette, hogy bár Nagy Imre kommunista pártban betöltött szerepével és nézeteivel sokan nem értenek itt egyet, de 

Nagy Imre a halált választotta, hogy kiálljon a hazája mellett,

és azzal, hogy nem tagadta meg a magyar népet, „megváltotta a nemzet tiszteletre méltó vezetői közé a menetjegyét”.

Szávay ezek után figyelmeztette a miniszterelnököt, hogy nem válaszolt az ügynökaktákkal kapcsolatos kérdésre, és Orbán szemére vetette, hogy Oroszország szekértolója. Amire Orbán egy Kovács Bélára tett utalással válaszolt.