Olyan szöveggel oltották le az arcoskodó olasz miniszterelnököt az EU-csúcson, hogy a kocsmában rendelnél nekik egy kört

külföld
Balról jobbra: Bojko Boriszov, Stefan Löfven és Angela Merkel
Fotó: VIRGINIA MAYO/AFP

Csodálatos szópárbaj színesítette a csütörtökről péntekre virradó éjszakát a ma hajnalig tartó EU-csúcson a brit Guardian névtelen forrása szerint. A három főszereplő Antonio Giuseppe Conte az új olasz miniszterelnök, illetve két kollégája, a bolgár Bojko Boriszov és a svéd Stefan Löfven.

Conte az éjszaka egyik főszereplőjévé vált, egy adott ponton ugyanis azzal zsarolta meg az Unió összegyűlt kormányfőit, hogy ha Olaszország nem kap rendkívüli segítséget a tengeren át érkező menekültek elhelyezéséhez, akkor a csúcs minden határozatát - a menekültkérdéssel össze nem függőket is - meg fogja vétózni.

Ennek a vitának a hevében az EU gyakorlatát kritizálva Conte egyszer csak azzal az "érvvel" ált elő, hogy

"Én jogászprofesszor vagyok!"

Mire Boriszov azzal vágott vissza, hogy

"Én pedig tűzoltó voltam korábban, de így nem lehet tárgyalni."

Erre Löfven is becsatlakozott azzal, hogy 

ő pedig hegesztő volt, 

de nem érti, hogy ez hogy jön ide.

Kapcsolódó cikkek