Behajtja a Jobbikon a gigabírságot az Állami Számvevőszék

POLITIKA

A Magyar Államkincstár júliustól csökkenti azoknak a pártoknak a költségvetési támogatását, amiknél korábban az Állami Számvevőszék tiltott pártfinanszírozást állapított meg. 

A Fidesz és a KDNP kivételével az összes többi parlament érintett: az intézkedés a Demokratikus Koalícióra, a Párbeszéd Magyarországért Pártra, a Magyar Szocialista Pártra, a Lehet Más a Politikára és a Jobbik Magyarországért Mozgalomra vonatkozik.

A MÁK vasárnapi közleménye szerint a "zavartalan választási felkészülés érdekében április végéig egyik párttól sem vonták le az állami támogatásból a tartozásukat, továbbá a májusra járó összegeket is megkapták." Ennek vége. 

"A tiltott vagyoni hozzájárulást elfogadó pártok a kifogásolt juttatás összegét kötelesek a költségvetésbe befizetni, költségvetési támogatásuk pedig ugyanennyivel csökken,"

írják. Kijelentették: "a Jobbik addig nem juthat közpénzhez, amíg a levonás nem fedezi a büntetést."

A Jobbiknak 331 milliót kéne befizetnie, miközben támogatást nem kap, és a korábban összegyűjtött adományokat elköltötték a kampányra. (MTI)