Közel egy héttel a tatabányai botrány kirobbanása után végre válaszolt a molesztálással gyanúsított hitoktatót alkalmazó székesfehérvári egyházmegye a sajtó megkeresésére. A Borsnak küldött válasz sok konkrétumot nem tartalmaz, az egyházmegye megpróbálja eltolni magától a felelősséget.
„Az egyes plébániák plébánosai választják ki azon hitoktatókat, akiket mind szakmai, mind pedig erkölcsi szempontból alkalmasnak találnak ezen oktatási feladat ellátására. Ahhoz, hogy egy hitoktató a Székesfehérvári Egyházmegye területén hitoktatási tevékenységet végezzen, szükséges még a mindenkori megyéspüspök által kiadott hitoktatási engedély,”
írják válaszul arra a kérdésre, hogy hogyan engedhették tanítani a férfit úgy, hogy korábban már elítélték kiskorú ellen elkövetett bűncselekmény miatt. Az egyházmegye levele folytatódik:
„csak olyan személyt lehet hitoktatóként alkalmazni, aki erkölcsileg feddhetetlen, amennyiben bárminemű kétely merül fel a keresztény erkölcsiségét illetően, azonnal kivizsgálásra kerül az ügy, alkalmatlanság esetén haladéktalanul visszavonásra kerül a hitoktatási engedély.”
Hogy megkeresték-e az előzetesben ülő férfi áldozatainak családját, együttérzésükről biztosították-e őket, megígérték-e az ügy feltárását, a tanulságok levonását, hogy többet hasonló ne fordulhasson elő, nem írnak.
Megszólalt a tatabányai pedofil hittantanár nevelt fia, akit éveken át molesztált.
A férfi korábban hét évet kapott, mert nevelt fiával fajtalankodott. Most egy 7 és egy 9 éves lányra támadt rá.
Megszólalt a tatabányai férfi nevelt fia, aki otthon éveken át volt kitéve a szexuális zaklatásnak.
Az egyházmegye alkalmazásában álló férfi korábban nevelt fián élte ki vágyait.