Bő egy héttel a választások előtt, utolsó dobásként nyújtotta be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt a törvényjavaslatot, ami
megtiltotta volna Magyarország területén 65 méternél magasabb épületet építeni. A tervek szerint a törvény június 30-án lépett volna hatályba. Aki addig nem nyit építési naplót, 65 méternél magasabb épületet nem építhet.
A jogszabálytervezet kedden került az Országgyűlés elé, teljesen kifordítva. Lázár tiltásából engedélyezés lett, és a méterek is jócskán megugrottak, írja a Népszava. A csont nélkül megszavazott törvény szerint
csak a kormány engedélyével lehet 90 méternél magasabb épületet építeni az ország területén.
A 65 méternél nagyobbakhoz pedig tervtanácsi engedélyhez kötöttek. A szavazás előtt Tuzson Bence vezette elő a törvényt, egyszer sem indokolva, hogy miért írták felül a Lázár-féle eredetit.
Az országos politikát messze kerülő bukott minisztert látványosan nem érdekelte, hogy mi lett végül az ötletéből. Egyetlen Facebook-posztban sem említette az ügyet, de a parlamenti jegyzőkönyvek szerint még a szavazáson sem vett részt.