Lemondott Boris Johnson brit külügyminiszter

külföld

Távozik Theresa May kormányából Boris Johnson külügyminiszter, amiért a miniszterelnök a Brexit körülményeinek enyhítésén dolgozik. Johnson egy nap alatt a harmadik miniszter, aki  lemond, miután a kormányban egyre látványosabb feszültségek vannak az unióból történő távozás pontos menetrendjét illetően. 

Fotó: PETER NICHOLLS/AFP

Pénteken a kormány May chequersi rezidenciáján megállapodásra jutott a kormány tagjaival, többen azonban nem tartják vállalhatónak a feltételeket, és ezért távoznak. May hétfőn elfogadta Johnson lemondását. 

A Brexitért felelős miniszter David Davis és helyettese Steve Baker után Johnson a harmadik távozó az elmúlt 24 órában. 

A lemondás pontos oka Johnson esetében még nem ismert. Davis lemondó levelében úgy fogalmazott, hogy az a szabadkereskedelmi megállapodás, amit May az unióval kíván kötni túl sok kompetenciát hagy Brüsszelnél, és nem szolgálja a népszavazás eredeti szellemét, ami az önálló brit törvénykezés és kereskedelem megerősítését jelentené.

Johnson lemondása kétségtelenül az eddigi legsúlyosabb politikai veszteség May számára, és nem kizárt, hogy akár bizalmatlansági indítvány szavazásához, és akár Johnson visszatéréséhez is vezethet. (Guardian / BBC)