Milo Yiannopoulos 20 ezer dollárt kapott azért, hogy Schmidt Mária rendezvényén ossza az észt

POLITIKA

Az eseményre ezen kívül 15 millió forint ment el, vagyis valójában ennél is több, csak hogy pontosan mennyi, a közalapítvány a Vajnai Attila  európai munkáspárti képviselő közadat-igénylésre adott válaszából sem derül ki - írja az Átlátszó.  A Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány pénzért szolgáltatta ki az adatokat, ennek ellenére számos személyes információ található a dokumentumokban, és számos költés továbbra sem derül ki belőle.

Milo Yiannopoulos

Ami biztos, hogy a szélsőjobbos megmondóemberrel kötött szerződésből nem derül ki  repülőjegyének ára, ahogy az sem, hány fős stábot hozott magával Budapestre. 60 perces előadásáért a szerződések és a kifizetési papírok szerint 20 ezer dollárt kapott. Csak az, hogy ő és „egy fős stábja” bejutott a városba a repülőtérről 161 ezer 200 forintba kerültek.(Beleszámítva a visszautat is.) 

A rendezvényre a közalapítvány nettó 14 millió 566 ezer 944 forintot költött.

A porondmesteri feladatokat ellátó Jeszenszky Zsolt bruttó 317 ezer forintot kapott.