A Magyar Idők szerzője egy benézett KRESZ-táblából vezette le, hogy mekkora rend van Oroszországban

idióta rekordok

Szentpétervári riporttal jelentkezett a Magyar Időkben Szilágyi László. A rövid helyszíni beszámoló nagyjából arra a narratívára épül, hogy Oroszországban rend van, még a világbajnokság alatt is. És ugyan most mindennél fontosabb a labdarúgás az országban, de azért ez nem mehet az Orosz Rend rovására: Szentpéterváron például tilos labdázni a Szent Izsák Székesegyház előtt. 

Na de összefoglaló helyett átadjuk inkább a szót Szilágyi Lászlónak: 

„El tudnak képzelni focit tiltó táblákat Oroszországban a vb alatt? Nekem nem sikerült egészen addig, amíg a saját szemmel győződtem meg arról, hogy létezik ilyen. Kicsit groteszknek tűnik a vb ideje alatt előrukkolni egy ilyennel, de ahogy elnéztem nem június közepén került ki a tiltó tábla, és nem is rossz helyre.

A Szent Izsák Székesegyház előtti téren tilos labdázni, és a tizenkilencedik századi építészet egyik műremekét, a világ harmadik legnagyobb kupolájával rendelkező csodát látva, teljesen indokolt a tiltás. Focizni lehet, kell és szabad, de vb ide vagy oda, nem mindenhol.”

Szerencsénkre a riportba fotó is került, így megtudhattuk, milyen tábla láttán gondolta azt a városban járkálva Szilágyi, hogy itt tilos focizni:

Képkivágás a Magyar Idők riportjából
Forrás: Magyar Idők

Ami viszont nem egészen azt jelenti, amire a Magyar Idők szerzője gondolt, ráadásul nem is orosz szabadalom: ez ugyanis a lakó-pihenő övezet végét jelző egyezményes tábla, amit például a hazai KRESZ-ben is használnak: 

Zárásként térjünk vissza a Magyar Idők-cikk végéhez: 

„Valóban rend van, a város fő ütőere, a Nyevszkij Proszpekt tiszta, tele az összes étterem és kávézó, több tucat ember előtt játszanak az utcazenészek. Modern futballtematikájú tárlat nyílt a főutcában, minden a fociról szól.

De nem a Szent Izsák Székesegyház előtt. Rend van. Tényleg.”