Az Odüsszeia legrégebbi részletét találhatták meg Görögországban

kultúra

A görög és német tagokból álló régészcsoport az ókori olimpiák színhelyén, Olümpiában bukkant rá egy vésett agyagtáblára, amely Homérosz Odüsszeia című eposzának 14. énekéből 13 verssort tartalmaz. A részletben az Ithakába érkező Odüsszeusz hű kondásához, barátjához, Eumaioszhoz szól.

Az előzetes becslések szerint a lelet még a 3. század előttről származik, a Római Birodalom korából.

A tábla korának pontos meghatározására még várni kell, de a görög kulturális minisztérium így is nagyszerű régészeti, irodalmi és történelmi leletként írt róla.

A több mint 12 ezer verssorból álló epikus mű, az Odüsszeia mellett egy korábbi eposz, az Íliász szerzőjének is Homéroszt tartják. Az Odüsszeia a Trója ostromából hazatérő Ithaka királya, Odüsszeusz tízéves bolyongását írja le. A tudósok szerint az Odüsszeia a Kr. e. 8. században keletkezett. (MTI, Reuters)